Barion Pixel

A Szülőakadémia első évada 2024. szeptemberében indult öt helyszínen, és fél évvel elcsúsztatva, 2025. februárjától indítottuk a második évadot, újabb négy helyszínnel, összesen több mint kétszázötven családdal. 2025. őszétől várhatóan húsz-harminc új helyszínen indulnak Szülőakadémiák, immáron két témasorozatban, a gyermekeink digitális nevelése mellett a longevity és az egészségtudatos család is önálló sorozatot kapott.

Ismeretterjesztő stand up


A Szülőakadémia havi alkalmai másfél-két órás, nagyon tartalmas és tömény előadások, rengeteg adattal, kutatással, példával, sztorival – és közben mégis nagyon szórakoztató stílusban, kifejezetten látványosan elejétől a végéig illusztrálva és prezentálva.

Érdemes beleolvasni a szülőakadémiások véleményébe…

Miben tud utat mutatni és segíteni a Szülőakadémia?


…hogy megértsd a gyermekeid / unokáid világát, hogy mi és miért történik a legfiatalabb generációkkal, hogy milyen világot hagyunk rájuk és mit tudnak kezdeni vele, és hogy miként tudunk kapcsolódni hozzájuk, támogatni és segíteni őket a felnőtté válásban. Óriási a szakadék az analóg és a digitális nemzedékek között – ennek a szakadéknak a betemetéséhez szeretnénk hasznos eszközöket és tudásokat átadni.

…hogy fel tudj készülni a gyermeknevelésre, különösen a legkritikusabb első évekre, amin a leendő gyermeked hosszútávú életminősége is múlhat. Az autóvezetéshez kell jogosítvány, a gyermekneveléshez nem – ezen szeretnénk segíteni a magunk eszközeivel, olyan szemléletet és tudást átadva, ami segíthet megelőzni a gyermekkori képernyő- és internetfüggőség kialakulását, és abból származó további negatív következményeket és problémákat.

…hogy fel tudd kelteni és fent is tudd tartani a gyerekek, fiatalok érdeklődését, hogy tudd motiválni, hatékonyabban tanítani, gondolkodásra és együttműködésre serkenteni őket az osztályteremben és azon túl. Nagyon másképp működik a munkamemóriánk, a tanulásunk, a logikai intelligenciánk és a képzelőerőnk a tanári asztal két oldalán – szeretnénk segíteni összehangolni ezt a kétféle működést, hogy abból közösség, sikerélmények, fejlődés születhessen. Ezen túl a Szülőakadémia segít abban is, hogy a szülőkkel meg tudd értetni, mi történik a gyermekükkel, és tudsz segíteni nekik abban, hogy ők is jobban érthessék és támogathassák a gyermekeiket.

…hogy megismerd azokat a kérdéseket és élethelyzeteket, kihívásokat és lehetőségeket, amelyekkel a szülők és a gyermekeik együtt találkoznak, és amit sokszor nagyon másképpen élnek meg. A szülőakadémia eszközöket, témákat, szemléletet ad ahhoz, hogy az igazán fontos egzisztenciális és spirituális kérdésekben megértsük a mai fiatal generációkat, és legyenek válaszaink, ha kérdeznek vagy segítségért hozzánk fordulnak.

EZT A RÉSZT KÉRJÜK, FIGYELMESEN OLVASD ÁT! – KÖSZÖNJÜK!

Néhány fontos információ a Szülőakadémia működéséről


  • A Szülőakadémia időtartama kétszer négy hónap. A szeptemberben kezdődő évadok októbertől májusig tartanak, viszont a februárban induló évadokat a nyári szünet két részre bontja.
  • Havonta egy előadásra kerül sor minden helyszínen, ahol meghirdetésre kerül a Szülőakadémia.
  • Nem baj, ha később csatlakozol vagy nem tudsz minden alkalmon részt venni – minden korábbi előadást vissza tudsz nézni a felvételről!
  • Minden résztvevő automatikusan megkapja a havi előadás videó- és hangfelvételét a prezentációkkal együtt!
  • Az egyes alkalmak kb. 90-120 percesek, utána lesz lehetőség kérdéseket is feltenni, igény szerint beszélgetni is.
  • Jó hangulatú, nagyon tartalmas és tömény, de mégsem akadémiai jellegű száraz előadásra készülj – rengeteg konkrétum és példa, valamint gyakorlati tanács, eszköz és módszer fog elhangozni, laza stílusban és látványosan illusztrálva.

Hogyan tudsz jelentkezni a Szülőakadémiára?


A Szülőakadémián való részvételhez KÖTELEZŐ ONLINE REGISZTRÁLNI, mert a helyszínen nem kezelünk készpénzt. Viszont nincs jelentkezési határidő, akár az előadás előtt pár perccel a helyszínen is lehet regisztrálni. Köszönjük ebben a megértéseteket.

Jobb oldalt kiválaszthatod, melyik sorozaton és helyszínen kívánsz részt venni.

A részvételi díjat egyelőre csak átutalással lehet kifizetni, de hamarosan elérhető lesz a bankkártyás fizetés is.

ÉVES BÉRLET

Az éves bérlet megváltásával…

Egyrészt kedvezményes áron tudsz részt venni a teljes sorozaton.

Másrészt a regisztráció így nem személyenként, hanem családonként érvényes!
Szeretnénk bátorítani, hogy a házaspárok együtt, akár a 12-13 évesnél idősebb gyermekükkel együtt jöjjenek el. Bérletvásárlásnál az is megoldható így, hogy egyik hónapban anya, a másikban apa jöjjön el az egyes alkalmakra. Nekünk az a fontos, hogy az átadott tudások és készségek a családok mindennapjaiban nyújthassanak segítséget, ezért ez a családközpontú szemlélet.

Így az sem gond, ha egy-egy alkalmon mégsem tudsz részt venni személyesen, az előadásokat be tudod pótolni utólag online is.

Ezen kívül a bérleteseknek visszamenőlegesen is elérhető lesz minden előadás és prezentáció, időbeli korlátozás nélkül. Akárhányszor visszanézheted otthon a családdal is – a Szülőakadémiának eleve alapkoncepciója, hogy az előadáson elhangzottakat beszéljétek át a házastárssal és a gyerekekkel, nagyszülőkkel is, akár részenként visszanézve az előadásokat.

És végül, az éves bérlet megvásárlásával egyben támogatod is a GEN21 Szülőakadémia hosszútávú munkáját azzal, hogy az évkezdéskor egy összegben beérkező nagyobb bevételből tudunk stúdiót építeni, könyvkiadást finanszírozni – és ez óriási segítséget jelent!

NAPIJEGY

A harmadik évadtól lesz lehetőség NAPIJEGGYEL is részt venni akár egy-egy előadáson is, így viszont sajnos nem lesznek elérhetők az online anyagok utólag.

És még egy pár gondolat a részvételi díjjal kapcsolatban…

Egyrészt, hisszük, hogy valós értéket és segítséget tudunk adni a Szülőakadémián keresztül – és szeretnénk, ha ezt az értéket Ti is értéknek tartanátok. Azt tapasztaltuk, hogy ami ingyen van, azt nem becsüljük meg, illetve hogy aki egy ilyen szerény költséget nem tud vállalni, az a Szülőakadémián átadott szemlélethez és megoldásokhoz való elköteleződést sem fogja vállalni. Másrészt szeretnénk honorálni azokat a pedagógusokat és szakembereket, akik részt vesznek ezeknek a Szülőakadémiai alkalmaknak a szervezésében és megtartásában, akik felkészülnek és színvonalas előadásokat tartanak, akik a helyszínt biztosítják és a szakmai hátteret adják a programhoz.

Ha mégis gondot jelent a részvételi díj kifizetése, jelezd nekünk bátran, és megoldjuk! Alapvető szemléletünk, hogy aki valóban rászorul, annak segítünk, hogy az anyagi nehézségek ne válhassanak a fejlődés akadályává.

Köszönjük a megértéseteket!

Ha a Te városodban nem indul Szülőakadémia, az időpontok nem megfelelőek számodra, vagy csak azonnal és egyszerre szeretnél hozzáférést kapni a teljes szülőakadémiai sorozathoz, KATTINTS az online regisztrációért!

A 2025. SZEPTEMBERÉBEN induló harmadik évad helyszínei és időpontjai:

HAMAROSAN!

MÁSODIK ÉVAD

A 2025. februárjában induló második évadunk második féléves regisztrációhoz kattints arra a linkre, amelyik helyszínen szeretnéd folytatni a Szülőakadémiát!

Nem, baj, ha lemaradtál, ha eddig nem tudtál róla! Bármikor csatlakozhatsz a már futó Szülőakadémiákhoz is, mert minden korábbi előadás videófelvételét és hanganyagát azonnal megkapod visszamenőlegesen is!

GEN21 Szülőakadémia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.