JELENTKEZÉSI ŰRLAP

A  kitöltése nem kötelez semmire, csupán egy párbeszéd és együttműködés megkezdésének lehetőségét teremti meg.






    Általános iskola (alapfokú oktatási intézmény)Középiskola (középfokú oktatási intézmény)Művelődési KözpontEgyházközség, egyházi szervezetFiatalokkal foglalkozó szervezetMagánkezdeményezésEgyéb


    IgenMég nem


    Csatlakozz hozzánk!

    Hogyan kapcsolódhatsz be a GEN21 Programba?

    Az elmúlt évek tapasztalata alapján egyre nagyobb igény van az iskolák, pedagógusok, szülők és maguk a fiatalok részéről arra a szemléletformálásra, tudásra, élményre, eszközrendszerre, amit a GEN21 keretén belül kínálni tudunk (és fejlesztünk) – a lehetőségeink azonban korlátozottak. Ezért szeretnénk magunkat megsokszorozni.

    A víziónk szerint…

    – mi felkészítünk lelkes és elkötelezett pedagógusokat, szakembereket, szülőket, hogy a saját iskolájukban, településükön szülőakadémiákat indíthassanak,

    – ehhez átadjuk a tudásunkat, az anyagainkat, a prezentációkat és előadási jegyzeteinket, meghívó plakátokat, és mindent, amink van vagy amit ezután fogunk kifejleszteni. Adunk személyes támogatást, tanácsadást, segítséget, bármit, amire még szükség lehet, és ami tőlünk telik.

    – A partnereink továbbadják és tanítják a szülőket – és a szülők is kapnak tőlünk olyan segédanyagokat, amelyekkel otthon a családban, a gyermekeikkel átbeszélgethetik ezeket a témákat.

    – Ha majd elkészül az Impact programunk, azáltal egy másik csatornán, akár szervezett vagy fakultatív iskolai foglalkozásokon, esetleg osztályfőnöki órákon vagy klubfoglalkozásokon a fiatalokkal közvetlenül is beszélgetünk az őket érintő témákról.

    Kétféle módon lehet csatlakozni hozzánk:

    INTÉZMÉNYKÉNT: óvodák (az alfa generációs témában), általános- és középiskolák, művelődési házak, egyházi közösségek, fiatalokkal foglalkozó intézmények, klubok és közösségek számára kínáljuk a Szülőakadémiai rendszerünket, a meghívható előadásainkat és képzéseinket.

    SZÜLŐAKADÉMIAI VEZETŐKÉNT: elsősorban olyan személyek jelentkezését várjuk, akik alkalmasnak tartják magukat (egyedül vagy társaikkal akár többen is) a Szülőakadémia megszervezésére és megtartására.

    Olyanok jelentkezését várjuk, akik megismerték (vagy készek megismerni) a programunkat, fontosnak tartják a generáció-fókuszú szemléletformálást, és erre alkalmasnak és hasznosnak tartják a GEN21 Program anyagait és eszközeit ehhez.

    Egyetlen feltételünk van, hogy akik velünk szeretnének dolgozni, ismerjenek meg bennünket. Ezen kívül nincs más megkötésünk, a program szabadon adaptálható a hozzánk csatlakozók igényei és szükségei alapján.

    A Szülőakadémia egységes díjazással és központi regisztrációval és ügyintézéssel folyik, sem jogi, sem technikai szempontból nem praktikus, hogy helyileg és az alkalmakon történjen bármilyen pénzmozgás vagy számlaadás – ezt mi teljeskörűen intézzük, a résztvevőknek rajtunk keresztül kell regisztrálniuk a Szülőakadémiára.

    Természetesen a Szülőakadémiák helyi szervezőit és előadóit tiszteletdíj illeti meg. A részvételi díjak egy részét mi továbbítjuk számukra, vagy az intézmény, vagy a konkrét szervezők/előadók részére – ennek egyetlen feltétele a számlaképesség. Ezzel tulajdonképpen kiegészítő bevételt tudunk felajánlani pedagógusok, szakemberek, lelkészek, magánszemélyek részére. Intézményi együttműködés esetén is arra törekszünk, hogy ezt a honoráriumot azok a személyek kaphassák meg, akik a Szülőakadémia szervezésével, lebonyolításával, megtartásával fáradoznak.

    Amennyiben érdekel ez a lehetőség, kérjük vedd fel velünk a kapcsolatot!

    Az oldalsávban található erre a célra egy űrlapot, kérjük töltsd ki, és mi hamarosan jelentkezünk a további részletekkel, egyeztetésekkel kapcsolatban.

    KÖSZÖNJÜK  BIZALMAT!