S03. ELŐREGISZTRÁCIÓ
A 2025. OKTÓBERÉBEN INDULÓ HARMADIK SOROZATRA
A 2025. OKTÓBERÉBEN INDULÓ HARMADIK SOROZATRA
Ez egy előzetes jelentkezési űrlap, amely semmire nem kötelez, elsősorban igényfelmérés, illetve egy lehetőség az érdeklődők számára, hogy le ne maradjanak a lakóhelyükön induló Szülőakadémiákról. Az előregisztráció során megadott emailcímeket semmilyen más célra nem használjuk, csak az induló Szülőakadémiákról való tájékoztatásra.
2025. őszétől várhatóan 30+ helyszínen fog Szülőakadémia indulni, a konkrét helyszíneket folyamatosan fogjuk bővíteni az előregisztrációs űrlap lehulló menüjében. Ha nem találod ott a lakóhelyedet, de szívesen részt vennél Szülőakadémián, kérlek a megfelelő mezőbe írd be a városod / településed nevét, és igyekszünk helyben megszervezni a Szülőakadémiát, illetve értesítünk akkor is, ha a környékeden indulni fog.
Az előregisztráció tehát nem jár fizetéssel, és nem kötelez regisztrációra és részvételre!
Ha intézményvezetőként, szervező helyszínként szeretnél csatlakozni a Szülőakadémia hálózatához, kérlek a Szülőakadémia indításáról szóló oldalunkat olvasd el, és az ottani űrlapon jelentkezz nálunk! Köszönjük.
Szülőként és nagyszülőként
…hogy megértsd a gyermekeid / unokáid világát, hogy mi és miért történik a legfiatalabb generációkkal, hogy milyen világot hagyunk rájuk és mit tudnak kezdeni vele, és hogy miként tudunk kapcsolódni hozzájuk, támogatni és segíteni őket a felnőtté válásban. Óriási a szakadék az analóg és a digitális nemzedékek között – ennek a szakadéknak a betemetéséhez szeretnénk hasznos eszközöket és tudásokat átadni.
Leendő szülőként - mielőtt megszületne az első gyermeked
…hogy fel tudj készülni a gyermeknevelésre, különösen a legkritikusabb első évekre, amin a leendő gyermeked hosszútávú életminősége is múlhat. Az autóvezetéshez kell jogosítvány, a gyermekneveléshez nem – ezen szeretnénk segíteni a magunk eszközeivel, olyan szemléletet és tudást átadva, ami segíthet megelőzni a gyermekkori képernyő- és internetfüggőség kialakulását, és abból származó további negatív következményeket és problémákat.
Pedagógusként és gyerekekkel/fiatalokkal foglalkozó szakemberként - a bölcsitől az egyetemig
…hogy fel tudd kelteni és fent is tudd tartani a gyerekek, fiatalok érdeklődését, hogy tudd motiválni, hatékonyabban tanítani, gondolkodásra és együttműködésre serkenteni őket az osztályteremben és azon túl. Nagyon másképp működik a munkamemóriánk, a tanulásunk, a logikai intelligenciánk és a képzelőerőnk a tanári asztal két oldalán – szeretnénk segíteni összehangolni ezt a kétféle működést, hogy abból közösség, sikerélmények, fejlődés születhessen. Ezen túl a Szülőakadémia segít abban is, hogy a szülőkkel meg tudd értetni, mi történik a gyermekükkel, és tudsz segíteni nekik abban, hogy ők is jobban érthessék és támogathassák a gyermekeiket.
Lelkészként, hitoktatóként és ifjúsági munkásként
…hogy megismerd azokat a kérdéseket és élethelyzeteket, kihívásokat és lehetőségeket, amelyekkel a szülők és a gyermekeik együtt találkoznak, és amit sokszor nagyon másképpen élnek meg. A szülőakadémia eszközöket, témákat, szemléletet ad ahhoz, hogy az igazán fontos egzisztenciális és spirituális kérdésekben megértsük a mai fiatal generációkat, és legyenek válaszaink, ha kérdeznek vagy segítségért hozzánk fordulnak.
A Szülőakadémián való részvételhez KÖTELEZŐ ONLINE REGISZTRÁLNI, mert a helyszínen nem kezelünk készpénzt. Viszont nincs jelentkezési határidő, akár az előadás előtt pár perccel a helyszínen is lehet regisztrálni. Köszönjük ebben a megértéseteket.
Jobb oldalt kiválaszthatod, melyik helyszínen kívánsz részt venni.
A részvételi díjat egyelőre csak átutalással lehet kifizetni.
Részvételi díj: 8.000 Ft /félév (négy alkalom) /család (!)
Ez 2.000 Ft-os alkalmankénti költséget jelent, ami voltaképpen befektetés a gyermekeink és a családjaink jövőjébe. Ha mégsem kapnád meg azokat a válaszokat, amiket vártál, visszafizetjük a részvételi díjat (bár erre még nem volt példa).A nyolc hónapos teljes programra ÉVES BÉRLET vásárolható egy szerény kedvezménnyel, családonként 13.900 Ft-ért.
A regisztráció nem személyenként, hanem családonként érvényes!
Szeretnénk bátorítani, hogy a házaspárok együtt, akár a tizenkét évesnél idősebb gyermekükkel együtt jöjjenek el. Bérletvásárlásnál az is megoldható így, hogy egyik hónapban anya, a másikban apa jöjjön el az egyes alkalmakra. Nekünk az a fontos, hogy az átadott tudások és készségek a családok mindennapjaiban nyújthassanak segítséget, ezért ez a családközpontú szemlélet.
És még egy pár gondolat a részvételi díjjal kapcsolatban.
Egyrészt, hisszük, hogy valós értéket és segítséget tudunk adni a Szülőakadémián keresztül – és szeretnénk, ha ezt az értéket Ti is értéknek tartanátok. Félünk attól, hogy ami ingyen van, azt nem becsüljük meg, illetve hogy aki egy ilyen szerény költséget nem tud vállalni, az a Szülőakadémián átadott szemlélethez és megoldásokhoz való elköteleződést sem fogja vállalni. Másrészt szeretnénk honorálni azokat a pedagógusokat és szakembereket, akik megtartják ezeket a Szülőakadémiai alkalmakat, akik felkészülnek és színvonalas előadásokat tartanak, akik a helyszínt biztosítják és a szakmai hátteret adják a programhoz. Viszont, ha mégis gondot jelent a részvételi díj kifizetése, jelezd nekünk bátran, és megoldjuk! Alapvető szemléletünk, hogy aki valóban rászorul, annak segítünk, hogy az anyagi nehézségek ne válhassanak a fejlődés akadályává.
Köszönjük a megértéseteket!
A Szülőakadémia alkalmait Szűcs Sándor, a GEN21 vezetője tartja – bemutatkozás és referenciák itt olvashatók.