Szűcs Sándor vagyok, a GEN21 Program vezetője – generációkutató, teológus, játéktervező, közösségszervező. Én tartom a Szülőakadémia alkalmait. 2017 óta foglalkozom generáció- és ifjúságkutatással, és tartok a témában előadásokat és továbbképzéseket óvodákban, iskolákban, egyetemeken, pedagógusoknak, szülőknek és a diákoknak, illetve egyházi környezetben felekezettől függetlenül, gyülekezetekben, ifjúsági táborokban és konferenciákon, lelkészi továbbképzéseken.

SZÜLŐAKADÉMIÁSOK AJÁNLÁSAI


A Szülőakadémia első évadjának felénél elkezdtünk visszajelzéseket kérni a résztvevőktől. Az alábbiakban ezekből olvashattok – és ahogy érkeznek még a visszajelzések, ezt az oldalt is frissítjük.

Fantasztikus a képzés. Nagyon informatív, érdekes és még szórakoztató is. Minden segítséget, anyagot megkapunk. Eddigi egyik legjobb döntésem képzések szempontjából.

Patrícia
Várpalota

Aktuálisak, igényesek, de mégis egyszerűen érthetőek az előadások. Véresen komoly a téma, de mégis sokat lehet derülni a prezentáción. Egy percet sem unatkoztam!
Ajánlom, nem csak szülőknek! Elsősorban magunkat (felnőtteket) kellene egy kicsit tudatosabban egyensúlyba rakni ezzel a lehetőségcunamival, amit az internet és a digitális világunk ad. És ha ráadásul gyerekünk van, akkor a tudatlanságunknak más is fizeti majd az árát.

Éva
Pápa

Nagyon hasznosnak és informatívnak találom az előadáson elhangzottakat. Különösen örülök, hogy kutatásokkal alá vannak támasztva. Minden témával kapcsolatban van pro és kontra is, nem csak egy oldalról történik a megközelítés. Nem bántam meg, hogy jelentkeztem. Örülnék, ha minél több emberhez eljutna.

Ildikó
Várpalota

Hiánypótló, tudományos megalapozottságú előadások egy fantasztikus előadóval. Nemcsak a problémát veti fel és a tényeket ismerteti, hanem mindenre jól használható, gyakorlati tanácsokat is ad. Ötgyermekes anyukaként nagyon sokat tanultam. Szeretettel ajánlom leendő és jelenlegi szülőknek, nagyszülőknek, és mindenkinek, aki saját szellemi fejlődésére is szeretne jobban odafigyelni.

Anikó
Online Szülőakadémia

Nagymamaként látogatom Sándor előadásait, hogy abszolút „papíralapú analógként” legyen valami áttekintésem a digitális világ csábításairól, veszélyeiről, az elterelés lehetőségeiről. Minden alkalom csodálatos élmény számomra. Sándor szakmai tudása, logikus és élvezetes előadásmódja, emberi-erkölcsi hitelessége hónapról hónapra elkápráztat. Őszintén ajánlom mindenkinek ezt a kurzust!

Julianna
Pápa

Rendkívül hasznos és tanulságos az előadás, tele érdekes tényekkel, statisztikákkal. Nyugodt szívvel merem ajánlani minden szülőnek, pedagógusnak, aki szeretne „egy nyelvet beszélni” a digitális világban felnövő gyermekével, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy gyermekeinkből egészséges, boldog és sikeres felnőtt válhasson.

Bernadett
Nagykanizsa

Én online követem a Szülőakadémia előadásait, mindenkinek csak ajánlani tudom, sőt tovább megyek – ezt KÖTELEZŐVÉ tenném annyira zseniális! Sándor szuper előadásokat tart, tanulmányokkal, statisztikák bemutatásával megfűszerezve, a témák húsba vágóak, és ami a legjobban tetszik, hogy Sándor MEGOLDÁSOKAT is tud adni a felsorolt problémákra! Tényleg mindenkinek jó szívvel ajánlom!

Évi
Online Szülőakadémia

Pontosan nem emlékszem, hogy melyik ismerősöm osztotta meg a Szűlőakadémia hirdetését. A téma nagyon régóta foglalkoztat, mert nagyon aktuális. Y generációs szülő vagyok, egy Alfa gyermek édesanyja. Sándor nagyon igzalmas, élvezetes, és alapos előadásokat tart. Az előadás egyik nagy eredménye, hogy boomer édesanyám is magára ismert az elhangzottak alapján, és már jobban megérti az unokáját, és talán engem is. Hálás vagyok az előadásokért és a szervezésért is! Szívből ajánlom minden szülőnek!

Szabina
Szólád

Szívből ajánlom minden gyakorló szülőnek, aki igyekszik tudatosan eligazodni a gyermekeinket érintő, beszippantó erősen virtuális világban.

Kata
Online Szülőakadémia